Betekintés a III. Nagyragadozók és Pásztorkutyák Fórumra.
Betekintés a III. Nagyragadozók és Pásztorkutyák Fórumra.
Gödöllő, SZIE. Vad Világ Megőrzési Intézet
A fórum az intézet támogatásával jöhetett létre.
Immáron III. alkalommal rendeztük meg a Nagyragadozók és Pásztorkutyák szakmai napot a SZIE. Vad Világ Megőrzési Intézet támogatásával. Prof, dr. Csányi Sándor igazgató úr köszöntötte ismételten a résztvevőket, s a köszöntő beszédében elhangzott, hogy ezzel a III. találkozóval immár hagyományt teremtettünk. Hagyományt , hogy közelebb hozzuk egymáshoz a pásztorkutyatartókat, tenyésztőket, s segítsük a vadvilág megóvását, megvédését azzal, hogy a még fellelhető kisszámú állattartást hazánkba az esetleges ragadozók támadásától megfelelő pásztorkutyák jelenlétével tudjuk elhárítani, védeni a javakat, jószágokat, esetlegesen a családot. Anélkül, hogy ártanánk a vadon élőknek, kipusztítanánk őket, együtt élni tudni kell alapon. A Föld mindenkié, legyen az szabadon élő, vagy tenyésztet állat. Legyen az ember, vagy növény. Nekünk most élő embereknek a felelőségünk megóvni a jövő generációjának, felnövekvő nemzedékén az értékeket. Mert ezek értékek, az őseink hagyatékai, az állattartás, az állatokkal való együtt élés, azokat tisztelni s gondoskodni arról, hogy ne váljanak martalékává az enyészetnek, a boszorkányüldözéseknek, a meg nem értéseknek. A Nagyragadozók és Pásztorkutyák Fórum ezen apropóból vehetett rész a Budakeszi Vadas park „ A Föld Napja” alkalmából szervezett napján. S egy közös igen jól sikerült programmal várta a látogatókat, kik meg ismerhették a nagytestű pásztorkutyákat is itt egyben , kik a nagyvadak távoltartásáért felelősek otthonainkba. A kutyák tenyésztésénél nem kettéválni, hogy munka vonal illetve küllemre tenyésztet , hanem szem előtt tartani azt a mottót, hogy a „Küllem nem mehet a munka rovására”. Mikor valaki belefog egy fajta tenyésztésébe sok mindennel szembesül, szembesül a fajta népszerűségével, divatosságával, de egyben a betegségével , gyengeségeivel is. Való e mindenkinek egy adott fajta, kell e a pásztorkutyákat társasági kutyákká tenni, milyen értékeket kell megtartani s ami van bennük, azt el kell e vetni, valami olyanért amit a mostani kúltur környezet diktál. Kölykök nevelése, szelektálása ezek mind felmerülnek, többször , miként tették azt régen s miként tesszük ezt most. Ezekre a válaszokra 2015. novemberében próbálunk a IV. szakmai napon válaszokat kapni. Annyiban lesz másabb a lentebb megírtakhoz képet, hogy a következő szakmai nap 2 előadást kap, de annál több „vita” megbeszélést. Az egyik előadás a valós veszélyről, van e ténylegesen valós veszély miként kezeljük a „Nagyragadozók visszatelepülésének következményei, a konfliktusok kezelése” címet kapta, mely előadást egyetemi docens. Szemethy László a Vad Világ Megőrzési Intézet munkatársa fog számunkra megtartani. A Másik előadás az eredeti mai is működő autentikus életkörülmények között tartott , munka és küllem kutyát, egyben hisz Ő még mindig az Ősiséget képviseli a Bakhar lesz . „Bankhar az Ősi hagyaték mongólia sztyeppéin”, Dr. Dzsargalszajhan Luvszandagva „Zsargal” előadásában, ki maga is e vidék gyermeke, s édesanyja , testvérei a mai napig tartják ezen kutyákat. Együtt élnek velük, s nem utolsó sorban, az autentikus állattartás is jelen van az életükben. Várunk mindenkit sok szertettel a 2015. évben megrendezendő programra.
Kiss Krisztina "Vitko"
Szervező
Beszámoló Dr. Balássy Zoltán 2014 évben elhangzott gödöllői előadásáról
Dr. Balássy Zoltán a huszadik század ötvenes éveinek végétől a hetvenes évek elejéig a legtermékenyebb publicistája a magyar kutyafajták ügyének, újjáélesztésének. Szakosztály vezetőként, csodálatra méltó precizitással, lényeglátással segítette a magyar kutyafajták rekonstrukcióját, ezzel nem csak a kynológiában alkotott maradandót, hanem az egyesületi életnek is megteremtette az alapjait. Sajnos a közösségi kutyázásra vonatkozó több évtizede megfogalmazott gondolatai a mai napig érvényesek.
Az előadásának stílusa, tartalma, az előadó felkészültsége, szuggesztív személyisége örök élményt jelentett minden hallgatójának. Ebből a tartalmas előadásból, nem akartam egy zanzásított kivonatot készíteni, inkább kedvet szerettem volna csinálni Dr. Balássy Zoltán munkásságának megismeréséhez, dokumentációjának kutatásához.
A XIX. század végére a magyar kutyafajták néhány egyedet kivéve csak keverékeikben léteztek. „A sporttenyésztés célja az volt, hogy mindegyik fajtát többé-kevésbé a régi alakjában úgy rekonstruálja, hogy a megváltozott életkörülményeikbe bele tudjanak illeszkedni.” Azonban szigorúan véve rekonstruálni csak azt lehet, amiről tudjuk, hogy milyen volt eredetileg. „A magyar pásztorkutyák esetében az ismereteink a régi állapotokról nagyon hiányosak, azaz nem tudjuk mit is kellene rekonstruálni és nyomósan felmerül az a kérdés is, hogy vajon a régi állapot visszaállítása beilleszthető volna-e a mai körülmények közé?”
„A magyar pásztorkutyákat azért kellett rekonstruálni, mert amikorra a XIX. században felmerült az utánuk való érdeklődés, a rideg állattartás és az ahhoz kapcsolódó pásztorélet már majdnem megszűnt, és a pásztort segítő pásztorkutyák, alig néhány kivétellel, már csak keverékeikben voltak feltalálhatók. Ezekből az eredeti karaktert is többnyire elvesztett kutyákból kellett a régi, talán ősi, magyar pásztorkutyákat visszatenyészteni olyan tulajdonságokkal, amelyek a fajták hosszú ideig való fennmaradását az új, megváltozott körülmények és követelmények között is lehetővé teszik. Sajnos az elmúlt száz évben végzett tenyésztői munka az e célra alakult klubokban rendszeresen fellépett intrikák és belső egyenetlenségek, széthúzás miatt a lehetségesnél jóval kisebb eredménnyel járt.” Azaz több, mint száz éve már alig lehetett eredeti magyar pásztorkutyát találni, elhivatott tenyésztőknek, fajtaszimpatizánsoknak köszönhető, hogy a XX. század elejére nem haltak ki a nemzeti fajtáink.
Az előadás áttekintést adott a fellelhető irodalmi emlékekről, azok kutatásáról. A gazdag forrásanyagból egy igazi érdekességet emelnék ki. „A geiduschek. A zahnai (Sachsen Anhalt) Caesar & Minka kutyatenyésztő és kereskedő cég, amelyet Otto Friedrich alapított 1868-ban, egyik legnagyobb szállítója a nagybecskereki villanyüzlet tulajdonosa Geiduschek volt. A kuvaszt a cég Ungarischer Wolfshund (magyar farkaseb) vagy Geiduschek néven forgalmazta. A fajtát így sokáig Geiduschek néven ismerték ott. „ Az elnevezés tekintetében ez csak egy kis érdekesség, de sajnos a fajtáink rendszerezése, elnevezése a század elején nem ment gördülékenyen. „Buzzi cikke végre elindította a magyar pásztorkutyák elnevezésével – nem a tenyésztésével! – kapcsolatos két évtizedes vitát, amelyben a résztvevők késhegyig tartó személyes támadásokkal védelmezték a magyar pászkutyafajták külleméről, és elnevezéséről hirtelenjében kialakított véleményüket.”
Az előadó két olyan kiegészítő szálat is ismertetett, amelyek akár egy – egy külön előadás témái is lehetnének. A kutyafajtáink rekonstruálását halmazok segítségével tette szemléletesebbé, majd a rekonstruálás algoritmusát is meghatározta.
Később érdekes módon közelítette meg a szavaink jelentésének változását, illetve egy-egy adott szóhoz kifejezéshez tartozó emlékkép eltérését időben és térben. Mindkét téma elgondolkodtató és túlmutat egy beszámoló keretein.
Óriási kutató munka eredményeként, precízen rendszerezett archív hivatkozásokkal Dr. Balássy Zoltán áttekintette a XX. század elejétől a hetvenes évekig terjedő időszakban végzett többszöri rekonstrukciós kísérletet. A háború előtti időszakból szintén kiemelnék egy-két érdekes részletet. „Raitsits Emil: 1914.-ben egy kiállításon, ahol jegyző volt, a bíró korcsnak nevezte a kuvaszokat, és nem engedte a bírói körbe. (Kutyatenyésztés. 1931.p:81.” …. ”1920. július 21.-én A MEOE kebelében megalakult a Magyar Juhászkutya-tenyésztők Szakosztálya. Elnöke Dr.Raitsits Emil. (Természet. 1920.p:164.–Kutya.1920.p:48). Raitsits azonban 1922.-ben kilépett a MEOE-ből, mert az egyesület akadályozta a magyar pásztorkutyák tágabb alappopulációjának az összegyűjtését, a reményt keltő „falusi kutyák” B törzskönyvbe való bevonását.” Nem az előadó tehet arról, hogy a magyar kutyafajták ügyében rendszeres volt a sok „jó szándékú” kynológus közt az ellentét. Talán tanulnunk kellene a múltból - merül fel a hallgatóban.
Az előadó áttekintette a fajtaleírásaink,majd a standardok történetét, ide egy érdekes definícióját emelném ki. „Mindenekelőtt megismétlem, hogy más a fajtaleírás és más standard. A fajtaleírás a fajta aktuális, mai állapotát írja le, míg a standard a kívánatos állapotot, az aktuálisan még nem létező, de a jövőben elérni kívánt állapotot rögzíti. A fajtaleírás nélkülözhetetlen a standard kijelöléséhez, hiszen annak a tanulmányozása alapján lehet meghatározni a reálisan elérhető célt.” Majd elérkezett időrendben a hatvanas évek elejére, amikor időszerűvé vált a standard megújítása, illetve felmerült egyfajta szabványosítás. Érdekességképpen vegyük ide a két nagytestű pásztorkutyánk populációját bemutató táblázatot.
|
Év |
Komondor |
Kuvasz |
|
1953 |
7 |
15 |
|
1954 |
7 |
6 |
|
1956 |
9 |
21 |
|
1962 |
53 |
58 |
|
1963 |
48 |
52 |
|
1964 |
66 |
73 |
|
1965 |
67 |
79 |
|
1966 |
81 |
113 |
|
1967 |
127 |
262 |
|
1968 |
162 |
370 |
A táblázatból is látszik, hogy a hamvaiból kellett újjáéleszteni kutyafajtáinkat. Lelkes tenyésztők, kynológusok, vezetők munkájának köszönhető, hogy a fajtáink megmenekültek a kihalástól. Dr. Balássy Zoltán több kutyafajtánk rekonstrukciós kísérletét fajtánként is leírta, rendszerezte. Ezekben az írásokban nagyon sok, a jelenre is hasznos információ található az adott fajta szerelmeseinek.
Halhattunk még érdekes gondolatokat a kutyarajzokról, kutyaszobrokról. „Mindig az volt az álmom, hogy a bírói körökben ott álljon a bírált fajta standardjének megfelelő, valódi méretben (1:1) elkészített kutya-szobor.” Megemlékezett a már-már elfeledett úttörőmunkát végző elődeinkről…. és amikor vége lett az előadásnak, megszűnt az a varázslat, amikor is egy letűnt kor tanúja kristálytiszta rendszerben, gazdag forrásanyag alapján visszaröpít bennünket az időben.
Juhász József
A Kaukázusi juhászkutyáról – …egy kicsit másként!
(„ Amikor a tenyésztő tapasztalata ötvöződik a bíró szemével, és ezt megpróbálja leírni.”)
A Kaukázusi juhászkutya az FCI által elismert fajta. Az FCI fajta standard leírása széles körökben ismert. Számos, részletes írott anyag érhető el erről az ősi, orosz kutyafajtáról magyar nyelven is. Ezért nem egy összeollózott, ismétlésekbe hajló irományt állítok össze, hanem a fajtával kapcsolatos saját tapasztalataimat, meglátásaimat és véleményemet vetem papírra. Előre elnézést kérek minden olvasótól, aki nem ért egyet az alábbi soraimmal és az eretnek gondolataimmal!
A Kaukázusi juhászkutyát 25 éve láttam meg először, 24 éve próbálkozom a tenyésztésével, és 16 éve bírálom, mint küllembíró.
E csodálatos, természetes és őszinte kutyafajtát sikerült „érintetlen, eredeti verzióban” megismernem. Ezt szeretném most némi szakmai fertőzéssel és egy nagy adag szubjektivitással elmesélni.
Az őshazából nagy vándorútra induló fajta számos, egymástól elszigetelt géncentrumból érkezett Közép-, illetve Nyugat-Európába. Ezek az egyedek egy fajtanevet viselve, gyakran jelentősen különböző külsővel képviselték a fajtát.
A belső viszont szigorúan azonos volt. Rendkívüli területőrző képességű, megvesztegethetetlen, félvad típusú kutyák „jöttek le a Kaukázusokból”, akik maximálisan tisztelték és betartották az etológiai törvényeket.
Az orosz fajtaleírások beszélnek ugyan típusokról ( pl.: élőhely szerint: hegyi, vagy sztyeppi típus; földrajzi helyek szerint: örmény, azerbajdzsán, grúz, kurd, tatár, stb. típus; szőrhosszúság szerint: rövid, illetve hosszú szőrű típus ), de határozottan nem különítik el azokat a fajtán belül. Ezek a különböző típusú kutyák a nagy távolságok, az elszigeteltség és az egységes tenyésztési koncepció hiánya miatt szinte önálló változatokként éltek a hazájukban, majd elindultak a „nagy nyugati hódító hadjáratukra”.
Törvényszerű volt, hogy összekeveredjenek. Ez a folyamat, jelentős kuszaságot eredményezett a küllemi jegyekben, ami a mai napig kíséri a fajtát.
A népszerűség és a hosszú út a célállomásig megkoptatta a jellemét is.
Úgy érzem elég hosszú időt töltött már vendégségben a Kaukázusi juhászkutya Magyarországon. A fajtaklubnak, a tenyésztőknek és a bíróknak egységes szemlélet kialakítása mellett, kézbe kellene venni a szerteágazó, heterogén képet mutató hazai állományt. Így lenne esélyünk átmenteni e rendkívül különleges kutyafajta értékeit az utókor számára.
És most jöhet az idealizált kép, a standard! Hiszen az, pontosan és összekeverhetetlenül rajzolja meg a kutyát!
Mit jelent nekem a kaukázusi standard?
Küllemében: olyan kutya legyen, hogy ha a teljesalakos képét vetíteném a fehér falra, az árnyék körvonalai azonnal felismerhetővé tegyék a fajtát. Nem látok belőle többet csak egy árnyat, mégsem tévesztem össze semmilyen más nagytestű, szőrös rokonával!
Viselkedésében, jellemében: Erős, kiegyensúlyozott, nyugodt és határozott. Jól kialakult, aktív védelmi és őrző reakciókkal. Idegenekkel szemben bizalmatlan, gyakran harapós. Szilaj vadság és makacsnak tűnő önállóság jellemzi. Állhatatos, kitartó. Egygazdás kutya.
Hát így nézne ki az én Kaukázusi juhászkutyám!
Persze most sokaknak csalódást okoztam, a küllemről írt semmitmondó, homályos meghatározásommal. De gondoljunk csak bele! Mindamellett, hogy igaz lehet bármelyik fajtára, ahogy megjelennek a kontúrok már csak egy és csakis egy, fajtáról van szó! Több segítség nincs! Ha az árnyékfelismerése téveszthető, akkor az, nem az én Kaukázusi juhászom!
Mire jó a Kaukázusi juhászkutya?
Ezt a fajtát az ember terület-, és a jószágőrzésre tenyésztette ki és arra is használta. A használati cél, a ridegtartás, a természetes szelekció megedzette a Kaukázusi juhászkutyát. Hihetetlen ellenálló képesség, erő, gyorsaság, kitartás, önállóság és magabiztosság jellemzi. A tartási körülményekkel szemben már-már igénytelen. Tettre kész őrkutya.
Most nézzük meg a valóságos, hétköznapi helyzetképet a kiállításokon, az utcán és az udvarunkban. Mi az, ami még ráilleszthető a kutyánkra a fentiekből?
Sajnos egyre kevesebb tulajdonság igaz a mai hazai populációra!
A szocializált, velünk élő, urbanizált kutyafajtáknak általában más követelményeknek kell megfelelniük, mint az őseiknek. Rendben is van ez így! Változik a világ, változnak az elvárások, vele együtt a kutyafajták is. Hiszen a családban, a kertben, a kiállításon, a városban séta közben a kutyánkat csak akkor fogadják el, ha elsajátítja a kívánatos viselkedés- és magatartásformákat, és maximálisan beilleszkedik az élőhely adta diktátumok közé.
Csakhogy a fajtára jellemző tulajdonságok valamiféle ajánlólevélként ígérik, hogy én azt a kutyát kapom „formában, funkcióban és tartalmában”, amit a standard leír és garantál.
A Kaukázusi juhászkutyánál bizony felfedezhető némi ellentmondás a fenti irányelvek között. Mindig nagy vitákat szít a kérdés: szabad-e harapósnak lennie?
A kiállításon nem, az utcán nem…
A telephelyi őrszolgálatban igen, vészhelyzet esetén igen…
A felső, vagy az alsó sor hangzik jobban? Attól függ, hol hangoztatjuk!
Én azt mondom (és lehet, hogy megköveznek érte): igen, szabad!
Ettől még nem biztos, hogy a kutyánk egy vasharapó, habzó szájú, emberevő vadállat! Sőt nem is szabad, hogy az legyen!
De a Kaukázusi juhászkutya „idegenekkel szemben bizalmatlan, vad, harapós”!
Ez a funkciói közé tartozik, és az egyik legfontosabb ismérve.
Ki vegyen Kaukázusi juhászkutyát?
Első kutyának nem ajánlanám. Az önállósága, makacssága feladja a leckét a gyakorlott kutyás embernek is. Gyakran erős benne a dominancia. Ez teszi igazán csak büszkévé és magabiztossá. Kifejlett egyedként akár a gazdával is konkurálhat. Ezt időben észre kell venni, és csírájában el kell fojtani. No, nem szeretnék senkit elijeszteni a fajtától, mert következetes, céltudatos nevelési módszerekkel kitűnő társ válik belőle. Rendkívül korrekten betartja az etológia szabályait.
Tudnunk kell, hogy ezeket, a kutyákat a pásztorok önállóságra nevelték, soha nem szabályozták, nem gátolták a cselekvésükben. Így volt lehetséges, hogy tökéletesen ellássa a feladatát. A kutya beleszületett egy közösségbe: a gazda, a körülötte élő emberek és állatok. A gazda az egyetlen, a szeretett „nagy Ő” és a többiek a megtűrtek, de sérthetetlenek. A kívülről jövők nemkívánatosak, ellenségek. Legyen az, rabló vagy a jó szándékú szomszéd, illetve a nyájra leselkedő ragadozó, vagy egy békésen legelésző, a védett területre betévedő nyuszi. Nem volt idő a mérlegelésre, és nem volt szükség vezényszóra. A feladat: megakadályozni a területsértést és megvédeni mindenkit és mindent a határon belül, bármi áron. Kicsit leegyszerűsítve így „működött” és működik ma is a jó Kaukázusi.
Hol találunk ilyet?
Hát magasra állította az ősi Kaukázusi juhász a lécet!
Azt ajánlom csak leinformálható helyről, ha kell hozzáértő segítségével vásároljunk, lehetőség szerint 7-8 hetes kölyökkutyát. Választáskor soha ne hagyjuk ki a viselkedési tesztet.
Küllemében és viselkedésében igaz legyen a forma, funkció és a tartalom egysége!
Nekem volt ilyen kutyám, már nem él. Azóta is keresem! Egyszer még megtalálom…
Tehát, mindenkit biztatnék, keresse ezt a megfestett idealizált képet, és ha megtalálta tartsa becsben, viselje gondját, hogy méltóképpen reprezentálhassa ezt a rendkívül értékes „kihalóban lévő” fajtát!
A szakemberek és minden fajtatiszta eb gazdája, valamilyen formában azért dolgoznak, hogy a standard igaz legyen és a fajtaleírás tükrében a lehető legkevesebb csalódást okozza az éppen aktuális egyed.
Ne feledkezzünk meg arról, hogy a kutyatartás milyen felelősségteljes, fontos feladat, mert a mi kutyánk is egy adott fajta képviselője és része a populációnak! Mellettünk fog élni akár másfél évtizedig is. Valószínű lesznek utódai, ily módon nyomot hagynak, alakítják, változtatják a fajtát. Fontoljuk meg a fajtaválasztást! A vásárlás előtt ne sajnáljuk az időt a fajta megismerésére és tájékozódjunk. Szánjunk legalább annyi időt erre a döntésre, mint pl. az autóvásárláskor a típusválasztásra, vagy egy alkalmi ruha megvásárlására.
Akkor találunk majd jó kutyát, ha mi is jó kutyát, jól tartunk!
Tamás Károly
Szín genetika és a színekhez köthető örökletes megbetegedések.
Egy kedves hölgy keresett meg az előadás ötletével.
Meglepődtem, hogy rám gondolt, meglepődtem, hogy már egy korábbi előadásomon eldöntötte, mindenképp szeretne tőlem egy összeállítást kérni egy nagyon különleges helyre, egy fórumra. Egy igencsak száraz, nagyon unalmas, de sokunkat érdeklő témáról; kutyáink színöröklődéséről, és a színekhez kötötten öröklődő rendellenességekről, betegségekről. Eleinte lazábban, de ahogy teltek-múltak a napok és hetek, egyre izgatottabban készültem, tanultam és gyakoroltam otthon, hogyan és miként fogom előadni. Izgultam amiatt is, hogy „lámpalázam” mennyire fog felszökni. J
Az előadás napján korán reggel elindultam. Az MO-ás autópálya 57. kilométerénél, úton az előadás helyszínére, szembetaláltam magam egy, az úttesten szaladgáló németjuhász kutyával. Az egyik rádió reggeli műsorának sms blokkjába beküldtem az infót és megkértem az arra közlekedőket, hogy vigyázzanak a kutyára és magukra is. Azonnal be is olvasták, még a nevem is elhangzott. Ezúton is köszönöm. Ettől a kis közjátéktól elszállt erős lámpalázam. Már úgy éreztem, hogy könnyedén fogom venni az akadályokat. Hogy ennek köszönhetően, vagy az összesereglett, jókedvű, a régi és új dolgokra egyaránt kíváncsi, jelen állapotokkal is foglalkozó kutyás , pásztorkutyások, vadászkutyás emberek közötti vidám hangulat hatásának e, azt nem tudom, de jól sikerült. A kétszer 45 percet sokkal kevesebb bakival „daráltam le”, mint amennyire számítottam. Az érdeklődő, figyelmes hallgatóság erőt adott és ezúton is köszönöm nekik, hogy eljöttek és meghallgattak.
Kétrészes előadásom első része háziasított kutyáink színöröklődéséről és annak törvényszerűségeiről szólt. Az egyes fajtákra jellemző színek elfogadottsága vagy éppen az egyes színek kizárásának hátterében nem csak dívat és hóbort, hanem több száz éves, tapasztalati úton szerzett ismeretanyag, egyes esetekben babona vagy hiedelem, legújabban pedig a tudományos kutatási eredmények állnak. Kissé bő lére engedett előadásomat egy alapszíntű genetikai talponállóval kiegészítve próbáltam érthetővé tenni. A második rész, az első folytatásaként –miután már megismerkedtünk az alapszínek elnevezéseivel, öröklődésükkel - a színekkel együtt öröklődő hiányosságokról, betegségekről szólt. Különösképpen a „D” lókusz alléljainak a hígított változatairól és az ezekkel összefüggésbe hozható, az immunstátus veleszületett hiányos állapotáról, és azokról a fajtákról, amelyekben az említett jelenségek megtalálhatóak. Arról, hogy a színhígításos jelenség az agouti alapszínű fajtáknál miért okoz gyakrabban immunhiányos állapotot, mint pl. más Domináns, fekete alapszínű fajták esetében. Üzenetem volt az is, hogy pásztorkutyáinkat, és dolgozó munkakutyáinkat óvjuk meg például a divatosnak mondható „genetikai színimportálástól”. Bizony, sok kellemetlenséget, rendellenességet, betegséget is hozhat a génállományba. Ennél a pontnál felmerültek az autentikus állattartás mellett tartott, Mongoliában élő ottani pásztorkutyák. Azok jelleme, külleme, miben különböznek a mostani kúlturtenyésztet, elvárosiasodott pásztorkutyáktól. Miként szaporodnak, milyen körülmények között tartják őket, étkeztetési szokások. A téma kimeríthetetlen volta véget, s az érdeklődő hallgatóság lelkesedése arra ösztökélte Krisztinát, hogy a Mongólia sztyeppéin fellelhető ismeretlen pásztorkutyát mutassam be igazi autentikus környezetében, beszéljek róla egy következő előadás keretén belül. Azzal érvelve , ki más ha nem én tudnék erről igazi képet adni, hisz az édesanyám, testvéreim mind a mai napig állattartók. Ezt a felkérést én el is fogadtam, így 2015. Novemberében a IV. Nagyragadozók és Pásztorkutyák szakmai napon az egyik előadóként fogok megjelenni az előadásom pedig „Bankhar az Ősi hagyaték mongólia sztyeppéin” címet kapta.
Mivel a színek öröklődése és azok kombinációi fajtánként is eltérőek lehetnek, nem beszélve arról, hogy fenotípusában ugyanazokat a színeket több különböző lókuszon lévő gének, azok alléljainak kombináció is előidézhetik más-más módon, nem részletezem az egész előadási anyagot.
Köszönöm Krisztinának, hogy sok-sok erőt, energiát belefektetve összehozta ezt a csodálatos társaságot. Köszönöm Krisztinának, hogy felkért, bízott bennem és lehetővé tette, hogy előadásomat mások is meghallgathatták.
dr. Luvszandagva Dzsargalszajhan, alias Zsargal
Nagy örömmel fogadtam a felkérést,hogy tartsak előadást a Nagyragadozók és Pásztorkutyák Fórumán.
Hosszú ideje kutatom a pásztorkutyák eredetét. Mindig is lenyűgöztek ezen ősi származású ebek. Csodával határos,hogy míg az őket megteremtő népek javarészt eltűntek a történelem színpadáról,addig a nyájőrző fajták alkalmazkodtak és fentmaradtak,manapság is az ember szolgálatában állva.
Témaválasztásomat ez ösztönözte. Előadásomban a magyar és a török pásztorkutyák múltját tártam fel a történelmi időktől napjainkig. Az alábbiakban igen röviden összefoglalva,kivonatosan közlöm az anyag egy részét:
Mivel a kutyafajták származása és fejlődése mindig az őket tartó népekéhez volt köthető,azért előadásomban ezen népek történelmét,mitológiáját, életét és kutyáik felhasználását vettem figyelembe.
Török pásztorkutyáknál az akbas és karabas(kangal) származása különböző,de mára ugyanazt a feladatot látják el.Azt le kell szögezni,hogy Törökországban ma is használati célzattal tartják a nagytestű pásztorkutyákat. Ha nem is mindet nyájak mellett,de mindenképpen terület,ház őrzésre.
Az akbas őseit a keleti pusztákon kell keresnünk ahol a nagyállattartó lovasnomád kultúrák kifejlődtek. Eredendően is nyájőrző fajta volt,mely tevékenységi körét napjainkig is megőrizte. Azok közé a pásztorkutyák közé tartozik amely talán leginkább megőrizte ősi küllemét és belső tulajdonságait,alig változott az évezredek alatt. Manapság is nyájak mellett alkalmazzák javarészt,bár az elmúlt években az anyaországban fajtaklub is alakult ami összefogja a házőrzőként akbast tartókat is.
A karabas vagy kangal(semmiképpen sem két fajtáról van szó,inkább egyazon fajta két megnevezése) szintén ősi eredetű fajta.Származása az ókori keleti birodalmakig nyúlik vissza,ahol első sorban az uralkodó osztály harci és vadászebei voltak.Intézményesített harcikutya tenyésztés folyt kíméletlen szelekcióval és a kutyás alakulatok a harciszekerek mellett a másik félelmet keltő egységeknek számítottak.
A történelem során ezen ókori keleti birodalmak összeomlottak de ezek a kutyák,mivel nagy értéket képeztek,az egymást váltó uralkodó dinasztiák kezén,bár változásokon átesve,de fentmaradtak.Az Oszmán birodalom összeomlásával megszűnt az utolsó olyan állam ahol az arisztokrácia még ápolta a keleti hagyományokat.A kangal a nemesség hatalmának hanyatlásával veszített népszerűségéből.Kikerült az arisztokrácia kezéből és új,hasznos feladatkört kellett találni neki.Ilyen volt a nyájőrzés(pl. az ősi török nemesi család,a Kangal a nyájai mellé helyezte ki a tisztavérű kutyáit).Vélhetően a nyájak mellett keveredett az akbassal és így már alkalmas volt a nyájőrző feladatok ellátására.Veszített molosszoid jellegéből,szikárabb,kitartóbb lett,valamint megfontoltabb is,hiszen a nyáj mellett falkában kellett dolgozni,ahol a nagyfokú agresszió nem kívánatos.
Napjainkban a fajta igen népszerű Törökországban és egyre elterjedtebb más országokban is.Mivel jó eladható így megjelentek a szaporítók is a fajta mellett,akik molosszoid fajtákkal való keresztezés révén növelik a méretet és testtömeget,hogy ezáltal impozánsabb megjelenésű és eladhatóbb legyen .Előfordul,hogy az ősi szelekciós módszer csorbul és kizárolag a kutyaviadalokon elért eredmény a tenyészkiválasztás egyetlen szempontja.Ezek hosszú távon károsan fogják befolyásolni a fajta élettani és munkaképességeit.
Szerencsére Törökörszágban léteznek az állam által fentartott tenyészetek is,ahol valóban minőségi tenyésztői munka folyik.Itt valóban az ősi fajtajegyek és képességek alapján szelektálnak.
A török pásztorkutyafajták ősi származásúak és napjainkban is megőrizték nyájőrzőkutya képességeiket.Mivel Törökország az FCI szerződéses partnere lett,megalakultak a fajtaklubbok is,elindult az akbas és kangal a kultúrfajtává válás útján.Remélhetőleg sikerül a jövőben is megőrizni kiváló képességeiket és ezek a továbbiakban is a tenyészkiválasztás elsődleges szempontjai lesznek.
A magyar pásztorkutyák szintén igen ősi múltra tekintenek vissza.Míg kuvasz esetében találunk lehetőséget ezen származás visszakövetésére,komondorunk múltja jóval titokzatosabb,máig szinte lehetetlen megfejteni.Ezen fajta esetében még mindig több a kérdés mint a válasz.
A kuvasz eredete az akbaséval közös ősre vezethető vissza.Vélhetően kialakulása az óriási állatállománnyal rendelkező lovasnomád népekhez köthető.Mivel a Kárpát-medence ősidők óta a vándorló lovasnomád népek egyik végcélja volt,ezért az is feltételezhető,hogy kuvasz típusú kutyák már jóval az Árpád vezette visszatérő magyar törzsszövetség előtt is éltek itt.
Az István király által alapított Magyar Királyság már a kezdetekkor is nagyhatalomnak számított.Az erőszakos hittérítés nem kímélte a rovásírásos szövegeket ezért sajnos csak nyomokban maradt meg ősi vallásunk,hiedelmeink és az akkori emberek mindennapjait bemutató leírások.
A fenékpusztai kuvasz koponya igen jó bizonyítékát adja a kuvasz ilyen korai időkben való létezésének,bár a csontok és koponya alapján csak a testalkatra és fejformára következtethetünk.Ebben mondhatni tökéletes az egyezés a mai kuvaszéval.Szőrszín,szőrtípus tekintetében sajnos ez a lelet nem ad támpontot.
A későbbi századokban találunk leírást a kuvaszról.Elsősorban nyájőrzőként használták de nagyvadas vadászatokon is előszeretettel alkalmazták.
Ezt követően a fajta még évszázadokig végezte feladatát.
A XIX.századi folyamszabályozásokkal a nagyragadozók elvesztették életterük jelentős részét.Trianon után pedig elcsatolták Magyarországtól az utolsó olyan területeket is,ahol jelentős számú nagyragadozó állomány élt.A kuvasz elvesztette eredeti feladatkörét,ekkorra már elég volt a nyáj mellé a terelőkutya is,hiszen nem volt nagyragadozó amitől óvni kellett volna a jószágot.
Ez az időszak hanyatlást jelentett a fajtának,mely napjainkig tart.A kuvasz megőrizte ősi nyájőrző képességeit,ezt az erdélybe kihelyezett kutyák manapság is bizonyítják.
Mivel igen szűk az állomány ezért ez egyre szorosabb rokontenyésztettséget jelent.Aktuális kérdés a törzskönyv nélküli,típusos kuvaszok „B” törzskönyvezése,de méginkább az akbassal történő vérfrissítő fajtakeresztezés.Egyenlőre a rokontenyésztés pozitív hatásai vannak túlsúlyban de gondolnunk kell a jövőre is.
A szelindekekről igen keveset tudunk.Jellemzően az árpád-kori arisztokrácia őrző és vadászkutyája volt.Az akkori magyar nemesség keleti gyökerekkel és hagyományokkal rendelkezett,amelyet a keresztény hit átvétele után is ápoltak még egy ideig.Ezen hagyományok egyik példája volt a szelindek.Ha megnézzük a képes krónikák ábrázolásait,előbb utóbb szemet szúrnak ezek a kutyák.Nagy testű,atlétikus felépítésű,molosszoid típusú ebek…..kézenfekvő a feltételezés,hogy a keleti származású magyar arisztokráciánk is birtokolhatott a török arisztokráciához hasonlóan az ókori keletről elszármazott ebeket.Sajnos az Árpád-ház kihalásával és az arisztokrácia felhígulásával ezen hagyományok ápolása is feledésre volt ítélve.Eltűntek a szelindekek is.Későbbi említésük esetén már nem ezekre a kutyákra utaltak,hanem nagytestű keverékekre alkalmazták a szelindek megnevezést,vagy hentes kutyákra.Mátyás király idejében már kuvaszok vették át a régi szelindekek szerepét.
A komondor származását a leginkább a kunok magyarországi megjelenéséhez kötik.Tény,hogy semmilyen leletet vagy írásos megelmékezést nem találunk ezt megelőző létezésére.
Ennek ellenére igen ősi származású fajta lehet.Nagy valószínűséggel az ősi komondor küllemében jelentős különbségeket mutatott a mai komondorral szemben.Sem méretében,sem szőrzetében nem lehetett olyan mint a mostani kutyák.
Hosszú időt kellett eltöltenie szélsőséges éghajlatú és viszonylag elzárt helyen,hogy ilyen (a többi pásztorkutyáétól eltérő) küllemi jegyek alakulhassanak ki a fajtában,de a mai küllem kialakításában leginkább a kultúrtenyésztés játszott szerepet.
Jelenleg a komondor fajta népszerűnek mondható a kiállításokon és a fajta tenyésztői fontos tenyészcélként határozták meg a fajta munkaképességének a növelését.Egyre inkább kezd egyensúlyba kerülni a küllemi szelekció és munkaalkalmasságra való szelekció.Mivel igen szűk a tenyészállomány,a rokontenyésztettség ennél a fajtánál is problémát állít a közeljövőben a tenyésztők elé.
Úgy vélem igen sok tapasztalat cserélt gazdát ezen a találkozón,hiszen a szünetekben folytatott beszélgetések legalább olyan érdekesek voltak mint az előadások. Az ilyen pásztorkutyás fórumokat az elmélet és a gyakorlat találkozásának tartom.Hozzásegíti a pásztorkutyás társadalmat ahhoz,hogy ne megkövesedett elméleteken keresztül szemléljék nyájőrző fajtáikat,hanem folyamatosan frissíteni tudják tudásukat gyakorlati tapasztalatokkal.Ezeket a fajtákat kimagasló használati értékük miatt tartották.A munkaképesség volt a kiválasztás legfőbb szempontja.A pásztorkutyás fórumok elevenen tartják ezt a szemléletet,hogy hasznos és értékes kutyákat hagyhassunk az utánunk jövőkre.
Holczhakker József